 |
A viliger táskából csak a gépkocsiban kerülhetett ki a pénzt |
A SPECIÁLIS TÁSKA TITKA
Több mint félmillió forint tûnt el egy pénz- és értékszállító cég autójából. A fõ gyanúsított többszörös sakkot kapott a nyomozóktól, de még nem adta fel a játszmát.
A cégtõl idén márciusban 560 ezer forint tûnt el a szállított pénzbõl. A szigorú ellenõrzési rendszer ellenére sem tudtak a tettes nyomára akadni. A gépkocsi kétfõs személyzetét poligráfos vizsgálatnak vetették alá, ami azt mutatta ki, hogy egyikük hazudik. A cég ezek után tett feljelentést a rendõrségen. A nyomozási taktika sarokba szorította K. Bertalant, a jármû vezetõjét, aki viszont cégénél továbbra is kitartóan állítja, hogy társa „vesztette el” a pénzt.
Beszed, bedob
– Nyomozásunk során elsõ körben a cég biztonsági rendszerét vettük górcsõ alá – vázolja a történteket Tóth Sándor alezredes, a XI. Kerületi Rendõrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának munkatársa. – A cég pénz és egyéb értékek szállítására szakosodott. A biztonsági furgonnal két ember járt, egy parancsnok és egy „szedõ”, akinek az volt a dolga, hogy bemenjen a cégekhez, pénzintézetekhez, és a pénzt az autóhoz vigye, majd egy bedobónyíláson keresztül a gépkocsiba beépített trezorba tegye. A bankókat – a protokoll szerint – hivatalos átvételt követõen egy ún. „viliger” táskába kellett a szedõnek tennie. A táska azért speciális, mert csupán egy beépített elektromos technika segítségével nyitható ki. Ha más módon próbálta volna valaki feltörni a táskát, a benne lévõ festékpatronok tönkretették volna a bankókat.
Bankókötegek
Megtudtuk, hogy a kérdéses napon egy vácszentlászlói áruházban vette fel a szedõ az 560 ezer forintot; az alkalmazottak emlékeztek, hogy a pénz a táskába került. Sz. Zoltán kihallgatása során elmondta, hogy ezek után a táskát az autóhoz vitte, és kinyitotta. A szabályzat szerint a pénzt a furgon oldalsó ajtaján keresztül megközelíthetõ bedobónyíláson át kellett volna a trezorba helyeznie, de mivel ez nem mûködött, ezért csupán a táskát rakta be az autóba, a pénzt elõrevitte, mivel a sofõr mögött is volt még egy bedobónyílás. Ekkor azonban K. Bertalan rászólt kollégájára, hogy menjen vissza, és hozzon egy kávét, aminek Sz. Zoltán eleget tett, a pénzköteget pedig letette a mûszerfalra. Amikor visszaért, a bankóknak nyoma sem volt, de mivel megbízott társában, meg volt gyõzõdve arról, hogy az bedobta a pénzt a trezorba. Ezek után több pénzintézetet és üzletet is végigjártak. A cég belsõ szabályzata szerint a jármûvet soha nem hagyhatták magára, ezért felváltva két bevásárlóközpontban is kimentek a mosdóba. Az egyiknél K. Bertalan jelezte, hogy csikar a hasa, ezért el kell tûnnie a nagyáruházban.
– Amikor visszaérkeztek a cég fõvárosi telephelyére, az elszámolásnál kiderült, hogy a trezorból hiányzik az összeg. Ezek után mindkét férfit átkutatták, de nem találtak náluk semmit. Mivel a kocsit rögtön vesztegzár alá vették a rovancsig, egyértelmû volt, hogy a pénznek a viliger táska kinyitása és a telephelyre való beérkezés között kellett eltûnnie – magyarázza Tóth alezredes.
Már mindent ért
A nyomozók a két õr kihallgatását követõen a poligráfos vizsgálat tudatában arra a következtetésre jutottak, hogy K. Bertalan kihasználta az adódó alkalmat, és õ lovasította meg a pénzt. Miután ellenõrizték a férfi híváslistáját, kiderült, hogy az adott napon többször tárcsázott egy számot, ami egy másik cég telefonja volt. Ezzel bezárult a kör.
– Megbizonyosodtunk róla, hogy a céges telefont használó nõ Cs. Noémi, K. Bertalan élettársa. Ezek után a cellainformációk ellenõrzése nem hozott meglepetést, kiderült, amikor K. Bertalannak szüksége támadt, akkor „véletlenül” Cs. Noémi is abban az áruházban tartózkodott. A pénz útja így egyértelmû. A bizonyítékok világosan arra mutatnak, hogy K. Bertalan kihasználta az alkalmat, majd felhívta barátnõjét, megbeszélte vele az idõpontot, ezek után egy mondvacsinált indokkal társától leválva átadta neki a pénzt. Az ügyben kihallgattuk Cs. Noémit is. Az asszony nem tett érdemi vallomást, többször egymásnak ellentétesen nyilatkozott, az elé tárt bizonyítékok hatására azonban nem cáfolta feltevésünket. Mikor felkerestük az üggyel kapcsolatban, nem kellett sokat magyaráznunk, hogy miért látogattuk meg, az igazolványunk felmutatására azt mondta: „már mindent értek”. A pénz átvételét továbbra is tagadja – összegzi a történteket Tóth alezredes.
ARK
Tagad
K. Bertalan váltig tagad, a bizonyítékok láncolata azonban egyértelmûen ellene szól. A pénzt csak neki vagy a társának volt módja eltüntetni. Mivel az utóbbi kizárható, ezért csupán õ marad. A férfi jelenleg szabadlábon védekezik, sikkasztással gyanúsítják, amiért akár letölthetõ börtönbüntetést is kaphat. Ha továbbra sem mûködik együtt a hatóságokkal, azt a bíróság súlyosbító körülményként értékelheti.
(Zsaru, 2010/29. 32-33. o.)
Fotó: I. A.