 |
| Nemcsak a múltba, a jövőbe is belelát |
AZ ÖRDÖG BIBLIÁJÁT FORGATJA
Nem ritka, hogy egy-egy megoldhatatlannak tűnő bűnesetnél a rendőrség kikéri a rendkívüli képességekkel megáldott emberek - jósok, parafenoménok - véleményét, mert kíváncsi az intuícióikra. Müller Rózsa is ilyen ember.
– Dédnagymamám egy erdélyi bábaasszony volt – mesél felmenőiről a jósnő. – Mint a mágnes, úgy vonzották a varázslatok és a babonák. Értett a füvek, fák titkaihoz. Feltehetően tőle örököltem a képességeimet. Sokat tanultam a nagyitól is, holott a kártyavetés akkoriban tiltott tevékenységnek számított.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb esetei?
– Talán tíz évvel ezelőtt történt, hogy nyomtalanul eltűnt egy fodrászat tulajdonosa. Elegáns szalonja volt a Haris közben. Először a feleség keresett meg, aztán egy nyomozónő. Elmondtam, hogy a férfit egy hentes külsejű ember megölte, a pajtában feldarabolta és a maradványokat elásta. Hetekkel később Lajosmizsén elfogták a tettest. A hentes elcsalta a fodrászt, az autójáért és a nála lévő pénzért megölte. Nem csapott be a hetedik érzékem Soproni Ágnesnél sem. Beszéltem arról is, hogy hol lehet a több éve eltűnt bajai kisfiú, Till Tamás. Gyakran beidéznek tanúnak bírósági tárgyalásokra is. Sohasem nyomozok, nem avatkozom a hatóság dolgába. Olyan kérdésekre válaszolhatok, hogy él-e vagy meghalt-e az áldozat? Ismerte-e a gyilkosát? Miért tették el láb alól? Hová rejthették a holttestet?
– N. László és a lakásmaffia esetében (lásd cikkünket a 4–5. oldalon – a szerk.) miről árulkodott a kártya?
– Ismertem a férfit, egy iskolába jártunk. A lánya jött el hozzám. Öt lapot húztam ki a pakliból: halál, kincsesláda, emberpár, víz és ház. Ebből állt össze a kép, hogy az apját megölték, a gyilkosságot anyagi érdekből követték el, és a holttestét tóba dobták, ott keressék.
– Az emberek hogyan fogadják a borúlátó jóslatokat?
– Kétkedve és kíváncsian. Egy régi kuncsaftom esküvőjére készülődött. Megjósoltam, hogy egyetlen napig sem lesznek házasok. A boldog ara éjfélkor felhívott, hogy megcáfolja sejtésemet. Másnap értesültem róla, hogy a lagziból hazafelé, Szentendrén halálos autóbaleset érte.
– Milyen gondjaikkal keresik meg legtöbben?
– A lakásom nem panasziroda, nem hallgatok meg minden csacskaságot. Csak előveszem a cigány vagy a tarot kártyát. Jósolhatok a kliens tenyeréből, és belepillanthatok a kristálygömbbe. Alig hisznek a fülüknek, amikor beszélni kezdek. Egyébként szerelmi bánatukkal fordulnak hozzám a legtöbben.
– Hamarosan megjelenik az ötödik könyve. Igyekszik a tudását átadni. A jóslás megtanulható?
– Az egyszerű praktikák elsajátíthatók, de igazi jós csak abból lehet, aki annak születik. Az utóbbi időben több tehetséges férfi „boszorkával” találkoztam, mint nővel.
– Hogyan vizsgáznak a hallgatók?
– Nem csalás, nem ámítás. Az a kérdés, a jelölt belelát-e az ismeretlen ember múltjába. Ez pedig, mivel a kuncsaft ismeri a saját múltját, azonnal ellenőrizhető.
SZ. VÉGH
FOTÓ: ANDÓ
(Zsaru, 2007/3. 7. o.)