Kutyabaj - razzia a tanyavilágban

Havi szokásos állatvédelmi razziájukra indultak a kecskeméti rendőrök április második hétvégéjén hatósági állatorvos és a Menhely Alapítvány szakértő állatőreivel együtt. Olyan kutyákat kerestek, akiket leláncolva, megkötve magukra hagytak a gazdáik.
Sajnos rossz szokás a tanyavilágban, hogy nemcsak a lakóépület, az istálló környékét védik kutyákkal, de egy-egy jelzőebet is alkalmaznak a külső kertek, épületek közelében, hogy ugatásával meszsziről jelezze, ha idegen közeledik – magyarázta Szabó Attila ebrendész, az Állatvédelmi Őrszolgálat vezetője. – A kutyák mindig a legközelebb levő lakóépület tulajdonosához tartoznak, bár amikor baj van, a gazdák rendszerint mindent tagadnak. Csakhogy nem életszerű, hogy valaki más köt ki egy kutyát egy tanyához vezető út mellé. Mostani portyázásaink során tizenegy ilyen négylábút jegyeztünk meg Kecskemét, Tiszakécske és Lajosmizse körzetében, hogy állatorvossal is megvizsgáltassuk őket. Akcióinkhoz elengedhetetlen a rendőri jelenlét, mert a gazdák foggal-körömmel, olykor erőszakkal is ragaszkodnak kutyáikhoz, akiket egyébként olykor halálra kínoznak a nemtörődömségükkel. Három állatot most is el kellett koboznunk, olyan állapotban voltak.
A magukra hagyott, kikötözött kutyák mindegyike rövid láncon élt. A lánc több ebnek mély, nyílt, gennyes sebet ejtett a nyakán. Éhesek, szomjasak, betegek voltak, némelyiknek az őrzésre, jelzésre sem volt ereje, farokcsóválva fogadták a kiérkező állatvédőket, ételt, vizet remélve tőlük. Többük vizesedényét peremig belepte már a homok. Az egyik négylábú régóta orvosi kezelésre szorult volna, teljesen megsüketült, megvakult, hátsó lábait nem tudta használni, saját ürülékében feküdt kiszáradva. Sajnos őt a helyszínen el kellett altatni.
– A kirívó esetekben állatkínzás miatt indítottunk eljárást a tulajdonosok ellen, a többi helyen pedig figyelmeztettük a gazdákat, hogy megfelelően tartsák az állataikat, amit ellenőrizni fognak kollégáink a portyaszolgálatok során – mondta Nyikos Tamás főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Sokan még most sem fogják fel, az állatkínzás hivatalból üldözendő bűncselekmény. Azt hiszik, csak az büntetendő, ha valaki bántalmazza, üti-veri a kutyáját vagy egyéb háziállatát.      
V. A.
FOTÓ: André
( Zsaru 2012/17. 36. oldal)

Címke: