Gergő, hol vagy?

Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a korábban közigazgatási eljárás keretében vizsgált, hat évvel ezelőtti rejtélyes eltűnés ügyében. A nyomozó hatóság tágabb eljárási lehetőségek között igyekszik kideríteni, hogy mi történhetett a 17 éves szécsényi fiúval.
A budapesti diák naponta beszélt telefonon a szüleivel. 2006. február 11-én a hajógyári-szigeti diszkóba menet még felhívta az édesapját, aki másnap már nem tudta elérni. Gergőt az ominózus éjszaka óta senki sem látta. A barátja a rendőröknek azt mondta, hogy ittasan, taxival érkeztek a szórakozóhelyre. Nyitásig várakozniuk kellett, közben szóváltás támadt. Gergő visszaindult a kollégiumba, majd az Árpád híd budai hídfőjénél, a sötét aluljáróban nyoma veszett.
Strehóék hosszú ideig keresték gyermeküket. Plakátokat ragasztottak ki fővárosszerte, hátha valaki a fiú nyomára vezeti őket. Felvették a kapcsolatot a június 3-án szintén a Hajógyári-sziget környékén köddé vált, 24 éves Rajnay Zoltán szüleivel. A két család együtt kutatott a fiatalemberek után, mígnem június 14-én a vízi rendőrök megtalálták az idősebbik sportoló holttestét a Dunában.
 – Baj van? – kérdezte rémülten a szécsényi boltjukban kiszolgáló Strehóné, amikor idegenekként toppantunk be az üzletbe. A rekeszeket rámoló férje is kővé dermedt az ijedségtől. – A rosszat nem akarjuk megtudni – fújta ki magát az asszony a bemutatkozás után.
A szülőktől megtudtuk, hogy nem adták fel Gergő keresését. A képével ellátott bélyeget csináltattak a Magyar Postánál, és ásványvizes palackokon ma is látható az eltűnt diák fotója. A család nehéz időszakot vészelt át, de az évek alatt valamelyest lecsillapodott kedélyeket a nyomozás megint felborzolta. – A bizonytalannál rosszabb lenne a bizonyosság, hogy a gyermekünket megölték – vallotta be a fiús frizurájú, sportos öltözetű édesanya. – Eleinte kapaszkodókat kerestünk, hogy túléljük a bizonytalant. Végigjártuk az eltűnése helyét, még a kukákba is belenéztem, hátha valami Gergő nyomára vezet. Tízezer forint, egy ezüst nyaklánc és a telefonja volt nála. Hónapok múlva tudtuk elhozni a személyes holmiját a kollégiumból. Jártunk jósnál, de csak öszszezavart bennünket. Megpróbáltunk élhető életet élni abban a reményben, hogy egyszer viszontlátjuk Gergőt. Minden olyasmit kizártunk az életünkből, ami a panaszkodásról szól és nem visz előre. De Gergő öccsét már nem engedtük Budapestre tanulni. Nem hisszük el, hogy a fiunk meghalt. A focis könyveit, az érmeit mind megőriztük, és a szekrénye is úgy van, ahogy hagyta. Sokszor elképzeltem, hogy már biztos borostás lehet, talán a haja is hosszabb. Elájulnék vagy sírva fakadnék, ha beállítana.
K. I.
FOTÓ: B. D., INTERNET
 
Rossz társaságba került?
Gergő édesanyja szerint a fia ügye most került a helyére. – Olyan társaságba kerülhetett, amelyből nem tud szabadulni, netán zsarolják valamivel – tette hozzá a szülő. – Bízunk a láthatóan naprakész nyomozók munkájában.
A szécsényi rendőrök annak idején elrendelték a fiú körözését, majd adatgyűjtést, tanúkutatást végeztek – tudtuk meg Dankóné Nagy Éva alezredestől, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől (képünkön). – Az intézkedések nem vezettek eredményre, és az eljárás pár nap múlva átkerült az eltűnt személy tartózkodási helye szerint illetékes kerületi rendőrkapitánysághoz.
 
Zsaru-INFÓ
A Hajógyári-szigethez kapcsolódó titokzatos eltűnési és haláleseti ügyekre a közelmúltban kirobbant rendőri korrupciós botrány világított rá. A Központi Nyomozó Főügyészség az idén év elején kezdett nyomozni az éjszakai élet ismert alakja, a több tucat fővárosi szórakozóhely működtetésében érdekelt V. László és társai ellen azután, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentette a „hajógyári bandát”. A drogkereskedelemmel és az ahhoz kapcsolódó bűnös ügyletekkel összefüggésbe hozott vállalkozó a „nyugodt munkakörülmények” megteremtése érdekében vesztegethetett meg társával a Központi Nyomozó Főügyészség szerint vezető beosztású főtiszteket. A gyanúsítottak között volt első körben a rendőrök korrumpálásában feltehetően részt vevő V. István, valamint H. Lajos őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője, és K. Tamás alezredes, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője. A június eleji elfogások után Hatala József altábornagy, országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül vonta vissza a vezetői kinevezését a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályát vezető G. Imrének, aki szintén gyanúsított lett. A nyomozó főügyészség szerint a korrumpált rendőrök köre ezután még a BRFK bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának egyik nyomozójával bővült. A rendőröket hivatalos személy által folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. A civilek ellen hivatali vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Ezután két szórakozóhelyet zárattak be annak a nagyszabású akciónak a során, amelyet június 23-án tartott összesen 13, a Hajógyári-szigeten és Budapest belvárosában lévő szórakozóhelyen – írta közleményében az ORFK. A napokban újabb budapesti diszkókra került lakat a korábbi razziához kapcsolódóan, így lapzártánkig ötre emelkedett a szabálysértések miatt a hatóságok által bezáratott fővárosi mulatók száma.
 
Zsaru, 2012/27/12-13. o.

Címke: 

Havi bontású archívum